Szerző: Ruck Levente

Tíz generáció óta foglalkozik a Bodri család szőlővel. A nagypapa gépkocsivezető volt, a nagymama könyvelő. Munka után kimentek a szőlőbe, hogy ledolgozzák a második műszakot.

Kinek volt először a családban szőlője? Van erről valami leírás?
Bodri Papa: Nem tudok ilyen adatot, de azt tudom, hogy az én nagyapámnak az édesapja is vincellér ember volt. Dolgoztak egy ideig Borjád környékén, akkor, amikor a nagypapa olyan 8-10 éves lehetett. Utána jöttek vissza ide Szekszárdra és itt dolgoztak.

Mekkora volt a terület?
Bodri Papa: Nem nagy területek voltak, mert a nagypapa akkor még fiatal volt. Amikor megnősült, itt a Gurovicában vett egy 700 öles területet, parlag földet és azt betelepítette. Akkoriban úgy ment a földforgatás, hogy kiásták az árkot, utána kapával ráhúzták a földet. Az így megforgatott földet beültették vadvesszővel. Mikor a vadvessző megerősödött, ujjnyi vastag volt, akkor beoltották szelíddel, akkor így ment a szőlőtelepítés persze nem mind eredt meg az ültetésben és az oltásban sem. Akkor pótolták szépen lassan három-négy-öt év alatt.

Tudom, hogy van saját szőlőjük. Mekkora terület és még mindig saját kézzel művelik?
Bodri Papa: Saját kezűleg műveljük, 3,5 hektár. Idén már az egészség szempontjából is vissza kellett fogni, de tavaly még az egészet mi műveltük a feleségemmel.

És hány napot vannak kint a szőlőben egy évben?
Bodri Papa: Ha jó idő van, akkor minden nap. Amikor nagy meleg van, akkor reggel ötkor kelünk. Fél hatkor már kint vagyunk és 10-11-ig dolgozunk, majd ebéd pihenés és délután, estefele újra kimegyünk.

Van saját telepítésű is?
Bodri Papa: Van saját telepítésű is, Merlot, Kékfrankos, Rizlingszilváni, Chardonnay és Kadarka.

Melyik a kedvence?
Bodri Papa: Őszinte legyek, én mindegyiket szeretem, amelyik jó bort ad.

Gondolták, hogy valaha ekkor pincében tárolják majd a borukat?
Bodri Papa: Hát álmunkban sem… Amikor én a feleségemmel összekerültem, akkor az apósomnak volt két helyen 2000 öl szőlő, azt pár évig műveltük, utána jött a TSZ és bekebelezte. Nekünk szekszárdi embereknek szerencsénk volt, mert a TSZ meghagyta a szőlőket, amit a gazdák úgynevezett munkaegységben művelhettek. Ősszel, a szüret előtt, a TSZ emberei megnézték a szőlőt. Bizonyos százalékot le kellett adni, a többi megmaradt nekünk, ez volt a mi hasznunk és a munkaegységre fizettek még valamit.

De ebből nem tudtak megélni?

Bodri Papa: Úgy tudtunk megélni, hogy a fiatalabb generáció munkába járt. Az öregek meg a TSZ által bekebelezett szőlőben, kukoricában dolgoztak.

És van külön bora, amit magának készít el minden évben?
Bodri Papa: Van. (mosolyog) Most is van.

És ki készít jobb bort? Orsi a fia vagy a nagyapja?
Bodri Papa: Tulajdonképpen az én boromba most mindenki belesegített egy kicsit, mert nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Le kellett deríteni és ebben segített Orsi meg a vőlegénye, de azért ez az én borom. Csemegeszőlőből összeszedtük ami megmaradt és elkészítettük a bort. Nem sok az egész, 200-250 liter, de az saját.

Az unokát hány évesen vitte ki a szőlőbe?
Bodri Mama: Korán, úgy két-háromévesen. Az ünnepek meg a vasárnapok arra voltak jók, hogy az egész család kiment a szőlőbe. A kicsik játszottak, a nagyobbak már segítettek. Ha a zöldmunkában bújtatni tudták a szőlőt a drót közé, az már segítség volt. Amikor pár éve Orsi elkezdte a borász iskolát, akkor kivittük metszeni is, hogy hadd tanulja meg, hogy hogyan kell. Sőt még a lány csoporttársait is elhozta, hogy megmutassa nekik a metszés folyamatát. Szüretkor pedig mindig kint volt a család, volt olyan, hogy negyvenen voltunk.
Bodri Papa: Most a szüret úgy megy itt a birtokon, hogy annyian szüretelnek egy nap, 20-25-en,
amennyi cefre elfér a tartályban. Azt elrendezik a borászok. Ha kisebb tartály kell, akkor tíz fő is elég.
Idáig még én is mindig kimentem a traktorral, hogy idén is kimegyek, az attól függ, hogy hogy
viselkedik a szívem, mert szívműtétem volt nem olyan rég. Most inkább óvatosabban dolgozom.

Mi a kedvenc étele?
Bodri Papa: Nincs kedvenc ételem, de talán a pörkölt, azt mindig megeszem.
Orsi: A szüreti kakaspörkölt csipetkével. Azt nagyon szeretjük.
Bodri Mama: A Baktában, a Csötönyi völgyben és a Gurovicában is volt nekünk szőlőnk – veszi át a szót.

És melyik a legjobb hely a szőlőnek?
Bodri Mama: A Gurovica. Az süti egész nap a nap. Déli fekvésű, de ha nagyon meleg a nyár, akkor nagyon kevés benne a sav. Amikor mi gyerekek voltunk gyalog jártunk ki, a hegyeken keresztül, sárban, nem volt itt köves út. Volt olyan, hogy amikor szüreteltünk, akkor ezen a betonúton, ami idejön ki Faluhelyre, hasig járták a lovak a sárban. Ezt a köves utat akkor készítették el, amikor volt a vadászati kiállítás. Azóta fejlődtünk, mert betonút van és két óránként buszjárat.
Bodri Papa: Nekünk szombaton-vasárnap az volt a munkánk, hogy gyerünk ki a szőlőbe permetezni. Ketten szegény apóssal neki fogtunk háti permetezővel. Szombaton az egyiket, aztán a másikat.

Amikor István bele kezdett ennek a birtoknak az építésébe, akkor támogatták vagy mit mondtak
neki?
Bodri Mama: Én támogattam.
Bodri Papa: Mindenki támogatta. Ezt a területet én ismertem, itt nőttem fel ebben a völgyben, Csatáron. Nekem gyerekkoromban az volt a dolgom, hogy volt egy tehenünk, azt minden nap reggel meg este kivezettem legelni. Itt minden utat ismerek. Amikor mondta az István, hogy itt Faluhelyen akar szőlőt telepíteni, mondtam, ez nagy munka lesz. Nyakig érő gazban jöttünk ki együtt megnézni. Utána megjelentek és kialakultak a teraszok. Amikor én fiatal voltam itt szántó meg szőlő volt. 800-1000 öles parcellák voltak. Itt este nagyon nagy sötétség volt, és azoknak, akik itt kint laktak puskájuk
volt. Azt mondták, hogy amíg be nem sötétedik az iskolás gyerektől is félnek, de ha besötétedik az Istenen kívül senkitől sem félnek…