BODRI Optimus Étterem: +36 74 67 67 00 | +36 20 321 39 19 Nyitva H-CS és V:12:00-22:00, P-Sz:12:00-24:00

Évjáratértékelő

Évjáratértékelő

Október végén Urbán Petivel a szüretről beszélgettünk, és érintőlegesen szóba került az is, hogy borász szemmel nézve a tavalyi év nem volt kifejezetten könnyű időszak. Most újra összeültünk egy kis évjáratértékelőre, valamint megtudni mi történik jelenleg a pince falai között.

szabobalazs_bodri_012A tavalyi évjárat kapcsán azt kell mondanom, hogy vegyes a kép. Ha az egész évet vesszük figyelembe és a napi középhőmérséklettel számolunk, akkor 2016 meleg év volt, de ez ennél összetettebb. Noha voltak szép meleg időszakok, kifejezetten extrém meleg nem volt. Inkább az őszi szárazabb, melegebb idő az, ami jóvá tette az évjáratot. Évközben is voltak melegebb időszakok, de ahogy említettük a múltkor is, a július vége – augusztus eleje nyárhoz képest kifejezetten csapadékos volt. Emellett ott volt az enyhébb tél, a hirtelen beköszöntő tavasz, valamint az áprilisi magas hőmérséklet. Összeségében talán 2004-et idézi nekem, de nem is annyira az évjárati sajátosságokban, sokkal inkább a borok stílusában.

Mindazonáltal maradéktalanul elégedettek lehetünk, hiszen nagyon ránk fért már egy hasonló évjárat. A korai fajták küszködését is beleértve, sokkal szebben alakultak a borok, mint azt vártam.

Már a friss borokkal is jó eredményeket tudtunk hozni, hiszen Rozi rozénk-kal két versenyen indultunk, és mindkettőn aranyérmet kaptunk. Ez visszaigazolás az évjáratra, miszerint lehetett jó rozékat készíteni ebben az évben, de ugyanúgy a kései szüreteléssel és a vörösborokkal is jól lehetett boldogulni.

szabobalazs_bodri_019Túl vagyunk az első pinceműveleteken. A vörösboroknál az almasavbontás befejeztével megtörténtek az első fejtések és kénezések, valamint az azt követő néhány hetes pihentető időszak is véget ért. Az erjedés végén ugyan lehet már következtetni, illetve természetesen az erjedés alatti változások is utalnak rá, hogy milyen lesz a bor karaktere, de az igazi szépségét mindig akkor mutatja meg először, amikor egy fejtett és egy kénezett állapotba kerülnek a borok, majd megpihennek, megnyugszanak.

Noha már szüretkor is sejtettük, de célirányosan most kezdtük el az egyes borokat a helyükre tenni, azaz hogy melyik fajta milyen típusú hordóba kerüljön, milyen érlelési módot kapjon, mennyi időre szánjuk érlelésre stb. Az egyszerűbb házasítások és a bikavér alapborait már elkészítettük. A csúcsküvék természetesen ilyenkor még csak fajtánként, külön-külön kerülnek érlelésre, a házasítás később történik.

A január eleji kóstolók alapján elmondhatjuk, hogy már fiatal korukban is nagyon kerek, érett állapotot mutatnak a borok, a savkészlet és a tanniszerkezet miatt pedig remek érlelhetőségi potenciál rejlik bennük.

Ismét bebizonyosodott, hogy a dűlőknek mekkora szerepe van. A különböző dűlőkről szedett fajták eltérő, egyedi karaktert mutatnak, ami a borokban is megmutatkozik, hiszen teljesen más karakterű egy Gurovicáról és egy Faluhelyről származó bor. A kékfrankos ebben az évben is zseniális, illetve nekem még a cabernet franc tetszik nagyon.

kovacskrisztina_bodri_008A szüret után említettem, hogy bizonyos fajtáknál – egy-egy merlot és cabernet franc esetében – magasabb alkohollal kell számolni, de egyiknél sincs olyan extrém magas alkoholfok, ami kirívó lenne vagy érzékszervi diszharmóniát okozhatna. Sokszor visszatérünk erre a kérdésre, de azt kell mondanom, hogy az alkoholfok egy paraméter. Ha magasabb, utal arra, hogy egy érettebb szőlővel dolgoztunk, és evidens, hogy a nagyobb prémium borokhoz nagyobb alkohol kell, de nem minden esetben meghatározó tényező. Sőt, van olyan cabernet sauvignon-unk, amit bár nem a prémium kategórába szánunk, viszont alapbornak vagy bikavérnek nagyon jó tétel lesz a maga 12,8%-os alkoholjával. Egy filigrán, lendületes, igazán fajtajelleges cabernet sauvignon-ról van szó.

Írja meg kérdését vagy ajánlat kérését:
 

close-link
Bodri hírlevél
Íratkozzon fel hírlevelünkre és tudjon meg többet elsőként pályázati híreinkről, programjainkról és újdonságainkról.
FELIRATKOZOM
close-link
Bevásárlókosár
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0