BODRI Optimus Étterem: +36 74 67 67 00 | +36 20 321 39 19 Nyitva H-CS és V:12:00-22:00, P-Sz:12:00-24:00
Korábbi tapasztalataink alapján idén már meg se kíséreltük, hogy Vince nap alkalmából elutazzunk. Hozzáteszem, olyan sok lehetőség nem adódik, szervezett programokkal egyelőre Mád és Villány szolgál, ám Faluhelyen olyan jól éreztük magunkat tavaly is, így helyben maradtunk.
Szekszárd ugyan nem élharcosa a Vince napozásnak, Istifán gödrén kívül egyedül a Bodri Birtok készült programmal. Ők viszont egy egész hétvégét szenteltek ennek, melynek a disznóvágás éppolyan része volt, mint a dűlő- és pincetúra.
Időjárás tekintetében soha szebbet nem kívánhattunk volna. Faluhely csodálatos ebben az évszakban, és talán nem vagyok elfogult, ha azt mondom, kevés szebb dolog van a világon, mint a hófödte szőlősorok között barangolni. (Na jó, azért szüretkor sem rossz…)
A nap csodálatosan sütött ottlétünkkor, így tán ennek, vagy az egymást követő forralt borok sorának köszönhetően abszolút nem érzékeltük a hideget. A tavalyi metodikát követve épp jókor érkeztünk, az asztalon már sorakoztak a mangalica “alkatrészek”. Gyorsan számba is vettük, megvan-e az összes fül, farok, megszámoltuk a lábakat is, majd behúzódtunk egy gyors reggelire a pincébe. Aki autentikusabb ízekre vágyott, az természetesen választhatott a friss hagymás vér és a tárcsán sütött fokhagymás nyaka pecsenye közül, amire a házi vegyes savanyúság és a kemencében sült kenyér tette fel a pontot. A disznóvágás etikettjét kevésbé betartók, mint például mi, inkább a könnyedebb tojásrántottás-narancslés, kalácsos-meleg kakaós vonalat választottuk.
Tizenegy órakor már útra készen álltunk, hogy Bodri István vezetésével újra nekivágjunk a birtok bejárásának. Amennyire széppé tette Faluhelyet a hóesés, olyannyira megnehezítette a közlekedést, így most csak egy kis szeletét – talán a legfontosabbat – jártuk be, Gurovicát és Faluhely-dűlőt. Számos vadmadár otthonát, a 80 éves tölgyet természetesen útba ejtettük, tövében elidőztünk egy kupica Optimus pálinka erejéig, majd a pincébe vettük az irányt.
A 12 kupolás pincerendszer – amely elnyerte Közép-Európa legnagyobb újonnan épített kupolás pincéjének titulusát – 300-400 ember kóstoltatására, az étterem pedig 70-80 ember kiszolgálására alkalmas egyidejűleg. 1800 négyzetméteren mind külső, mind belső megjelenésében igazi pincehangulatot áraszt. Bontott téglák, rusztikusan kidolgozott faszerkezetek teszik autentikussá, bútorzatát tekintve pedig egy magtároló tetőanyaga, valamint használt hordók adják az alapot.
A sétában és pincetúrában megfáradt vendégeknek Makk Norbert séf készített szabad tűzön főtt orjalevest, főtt hússal és házi tormával – igazi disznóvágásos menühöz illően. Ahogy a vacsora is igazán alkalomhoz illeszkedett, hiszen a faluhelyi “disznóságok” büfé menüjében olyan fogások kaptak helyet, mint a saját zsírjában sült oldalas, a tarja pecsenye sült szalonnával, a sült véres-májas hurka és kolbász, valamint a töltött káposzta.
Igazi falusi hangulatot, nagyszüleinknél töltött gyerekkori disznóvágások emlékét idézte a nap, kicsit modern köntösbe burkolva. És persze felnőttesebben is, hiszen meggyszörp helyett sokkal inkább borokat kortyoltunk a pince kínálatából.
A böngészési élmény fokozása, a személyre szabott hirdetések vagy tartalmak megjelenítése, valamint a forgalom elemzése érdekében sütiket (cookie) használunk. A "RENDBEN" gombra kattintva hozzájárulhat a sütik használatához.