Szekszárd déli határában, a festői szépségű Faluhely-dűlőben található a Bodri Birtok, melyet egy önálló kis világnak tekinthetünk. Igazi borturisztikai komplexum, hiszen borászatot, rendezvénycentrumot, éttermet, látványkonyhát és vendégházakat is magában foglal.
Mindemellett megépítése során törekedtünk arra, hogy a szekszárdi tájba, Szekszárd meleg színeihez és tradícióihoz szervesen illeszkedjen. Pincénk és Optimus Éttermünk a szekszárdi lösz színét és melegét idéző bontott téglákból épült, a fedett terasz teteje és kerítése, sőt még a két tópartot összekötő híd is rusztikusan kidolgozott faszerkezetekből áll. A vendégtereket mindenhol a külső megjelenéssel teljes összhangot mutató, visszafogott, ízléses, rusztikus stílus uralja, melyben a fa dominál. Ez a stílus teljesen tudatosan azt sugallja, hogy itt, Faluhelyen falun vagyunk…
A 12 kupolás pincerendszerünk – amely elnyerte Közép-Európa legnagyobb újonnan épített kupolás pincéjének titulusát – 300-400 ember kóstoltatására, az étterem pedig 70-80 ember kiszolgálására alkalmas egyidejűleg.
100 hektáros birtokunkon nem csupán bor- és gasztroélményeket kívánunk nyújtani a turistáknak, hanem a pihenni vágyókról sem feledkezünk meg. A “szőlőhegyi romantika” jegyében 27 vendégszobát hoztunk létre, amelyekben egyszerre 65 vendég pihenhet meg az estébe nyúló borozgatások után. A vendégek fogadására helikopter leszállókat és parkolókat hoztunk létre, sőt lóval és a biciklivel is lehet már hozzánk érkezni, hiszen stílusos, akácból faragott “lókikötőkkel” és kerékpártárolókkal várjuk a sportos borturistákat.
A birtok története
A birtok építéséhez 1999-ben láttunk hozzá Faluhelyen, mely egy ligetes, erdős terület volt, elhanyagolt szőlőkkel, romos tanyákkal, kertekkel. Az első 5 hektár szőlőt 2001-ben telepítettük, ami 2004-re 11 hektárra növekedett. Az érlelő pince 2002-ben épült, 2003-ban a feldolgozó és az az épület, ahol ma az Optimus Étterem működik. A nagy pince 2008-2011 között épült meg. Abban az évben kezdtük meg a vendégházak kialakítását is. 2014-ben adtuk át az 1400 négyzetméteres Roséüzemet, ahol már nagyobb mennyiségű bor készítésére van lehetőség.
A birtokon a technológiai borok adják a termelés nagy részét, melyekből a Rosé, a Bodrikutya és a Civilis a legnépszerűbbek. A komolyabb tételek közül a Faluhely sorozatot kell megemlíteni. Ebből kétféle fehér van forgalomban, egy sauvignon blanc és egy rizling alapú fehér cuvée, valamint készül egy vörös házasítás, egy bikavér, illetve többféle fajtabor – kadarka, pinot noir, merlot, kékfrankos és cabernet franc – is, amikor az évjárat és a minőség megengedi. A birtok prémium tétele az Optimus Cuvée, amely egy bordeaux-i házasítás, valamint vannak szelektált borok – kékfrankos, merlot és cabernet sauvignon – a Gurovica dűlőből is. Az abszolút csúcsbor No.1 néven fut, mely egy nagyon testes, nagyon koncentrált tétel 2012-ből, 16%-os alkoholtartalommal.
Érlelő pince
300 négyzetméteres érlelő pincénk 80.000 tégla felhasználásával készült 2002-ben. Ez az ág a nagyközönség számára csak pincetúrák alkalmával tekinthető meg, hiszen itt történik a prémium tételeink érlelése, a titkos pinceágban pedig bortrezorokat működtetünk.
Nagypince
Maga a pincerendszer a hazai pincék egyik legjelentősebb építőmestere, Heimann Ferenc monumentális alkotása. Az 1800 négyzetméteres alapterületű pince mintegy félmillió nagyméretű, rusztikus téglából épült. A belső teret tizenkét kupola teszi változatossá és hangulatossá, melyek belmagassága-szélessége hét méter. Nem véletlen hát, hogy miért tartják ezt az építményt Közép-Európa legnagyobb újonnan épített kupolás pincéjének.
A régi, 300 négyzetméteres pincével együtt több, mint 2000 négyzetméternyi tároló kapacitás áll a rendelkezésünkre. Jóllehet a pince hatalmas, éjszakai megvilágításban pedig bámulatos és monumentális benyomást kelt, egyáltalán nem sérti a völgy összhangját és nem türemkedik ki a tájból. Az egész komplexum mélyen be van süllyesztve a löszhegybe, külső magassága a régi pince magasságához illeszkedik. A belső terek nemcsak tiszta arányrendszerüknek, a kupolák nyújtotta szakrális ünnepélyességnek köszönhetik a barátságos, vonzó hangulatukat, hanem annak is, hogy apró elemek teszik különlegessé, egyedivé. Az asztalok és a székek régi alapanyagokból, a kiszolgáló pult hordódongából készült, a lámpák egyedi tervezésűek. Egy közönséges kerekes kút, továbbá egy igen kvalitásos bronz szobor is található a pincebelsőben, ahol négyszáz kóstolóvendég tud egyidejűleg helyet foglalni.
A Nagypince része ezen felül egy 80 négyzetméteres rusztikus borkóstoló terem, mely 40 fő, valamint a 150 négyzetméteres Kápolna különterem, mely 80 fő befogadására alkalmas.