BODRI Optimus Étterem: +36 74 67 67 00 | +36 20 321 39 19 Nyitva H-CS és V:12:00-22:00, P-Sz:12:00-24:00

HÍREK, AKTUALITÁSOK

2017-06-07

Górcső alatt a szekszárdi kékfrankosok

Kékfrankosok kerültek pohárba május 30-án a Bodri Pincészet falai közt, ahol a Szekszárdi Borászok Céhe havi rendszerességgel megrendezett fajtakóstolóját tartotta. Urbán Pétert kérdeztük a tapasztalatokról: Már hagyománynak mondható, hogy a Bodri Pincészet tartja a Szekszárdi Borászok Céhének kékfrankossal kapcsolatos kóstolóját, melyre idén is nagy volt az érdeklődés. Nagyon örültünk, hogy az Év bortermelői közül négyen is jelen voltak az eseményen, ezzel is emelve a kóstoló színvonalát, illetve annak szakmaiságát. Összesen 29 különböző mintát, nagyrészt 2016-os kékfrankosokat kóstoltunk össze öt szakaszra bontva. Az öt részletre bontott mintákat végül egy-egy borász bírálta el, illetve mondta el a véleményét a kóstolt tételekről. Egy-két 2015-ös kékfrankos is meglepően jó eredményeket produkált, de ami tisztán látszik, hogy 2016 igazán kiváló évjárat volt, remek borok készültek. A prémium vonal is erősnek bizonyult, így biztosan nagy számban kerülnek majd ebből az évjáratból a közös, szekszárdi palackba. Érdekességként Dúzsi Tamás egy 2000-es évjáratú kékfrankost is hozott, abból a célból, hogy megfigyelhessük, milyen a fajta eltarthatósága. 2000 igazi nagy évjárat volt, maga a bor pedig egy igen fitt, egyenes, jó tartású tétel a maga 17 évével. Pincészetünk a 2016-os évjáratból a Gurovica-dűlő válogatott tételét mutatta be, az új magyar tölgyfában érlelt verzióból. Ez egy igen késői (október 24.) alapanyag a 9-es […]
2017-05-29

Knédli sült paprika mártással

Edami sajtkockákat teszünk a zsemlegombócba, jelentősen lágyítva azt. A tányér aljára került a sült paprika mártás. A kaliforniai paprikákat lávakövön megsütjük, lehúzzuk a héját, és pürésítjük, majd némi fokhagymát, sót és cukrot adunk hozzá. A knédli tetejére sült hagymakarikákat tálalunk. Hozzávalók: pirított kenyérkocka: 0,35 finomliszt: 0,12 tojás: 2 db cukor, só, olaj edami sajt: 0,1 paprika: 0,6 fokhagyma: 0,1 hagyma: 0,3 petrezselyemzöld   Borajánló: A knédli helyett itt a paprika füstös ízvilágához és a ropogós hagymához érdemes bort ajánlani. A legjobb választás a Siller Civilis Cuvée-nk, mely klasszikus sillertechnológiával készített bor, fele-fele arányban kékfrankos és kadarka házasítása. Illatában érett, édes málna és meggy jelentkezik, melyet egy kis fűszerpaprika leng körül. Ízében jönnek a már említett pirosbogyósok, fűszeresség, borsosság és paprika. Kerek, harmonikus tétel. Kiváló savakkal, fűszeres és buja ízjegyekkel.
2017-05-15

Kávéból is OPTIMUS…

Az Optimus „történet” most következő epizódja valamikor 2010 végén kezdődött. A történet egyik szereplője, Bodri István minden nap betért a hazai kávékultúrában kultikus hellyé vált Kávé Házába. Eleinte csupán kávét inni, később már kávézni. A különbség pont annyi, mint bort inni, vagy borozni, de megtapasztalásában sokat tud segíteni egy hozzáértő, aki ebben az esetben a tulajdonos, Tóth Sándor volt. Istvánt kávés evolúciójában a baristának gyakran kellett szembenéznie a megjegyzéssel, miszerint „már otthon sem tudok jó kávét inni miattad”.  Kettejük párbeszéde addig fajult, míg nem István karácsonyra egy La Pavoni Europiccola boldog tulajdonosa lett. (bár ehhez Gyöszke és Orsi közreműködésére is szükség volt) Az eszköz és gazdája olyan összhangba került, hogy tavaszra egy születési dátumnak megfelelő újabb Europiccola került, ekkor már nem a házhoz, hanem Faluhelyre. Telt, múlt az idő. István kávézott a Kávé Házában, otthon, Faluhelyen, a barista borozgatott, az élet zajlott, ahogy annak lennie kell. 2012 tavaszán járunk. A Kávékorzó magazin szerkesztői (Józsa János és Pál József) Sándor barista iskolájában képezték kávés tudásukat és a tanfolyam első napjának levezetőjeként a csapat bekukkantott Faluhelyre. A környezet, a tradíciók, a korszerű technológiák és a koncepcióban gondolkodás összhangja gyakran késztette összepillantásra az Urakat. A meglepetés pedig akkor tetőzött, mikor István nem számított […]
2017-04-02

Bodri Törköly – a szőlő lelke palackban

Amikor régebben törkölypálinka került elő egy társaságban, mindenki felkészült a férfias erőpróbára, majd legyűrte az italt, vagy fordítva… Mostanság egy picit más a módi. A jó törkölypálinka amellett, hogy kellemes zamatokkal kényezteti fogyasztóját, megmutatja alapanyaga szépségeit, tehát a szőlő – jobb esetben a szőlőfajta – illat- és ízjegyeit. Mint a boroknál, a pálinkák esetében is beszélhetünk tisztaságról, egyensúlyról, hosszúságról, zamatgazdagságról, de mi is befolyásolja ezeket a jellemzőket? A szőlész és a borász filozófiája nagyban meghatározza a kezük alól kikerülő borok minőségét. A törköly – a kipréselt szőlő –  kvintesszenciáját nyújthatja mindannak, ami megtermett a dűlőben, mindehhez „csupán” megfelelő alapanyag és technológia szükségeltetik. Azt, hogy jó pálinka kizárólag jó törkölyből készülhet, nem szorul különösebb magyarázatra. A főzőmester számára a jó törköly egyet jelent a friss, lédús, a présből épphogy kikerült alapanyaggal. És az sem hátrány természetesen, ha a borász legféltettebb kincsének törkölye, tehát a legjobb, válogatott szőlő „préselménye” kerül a kezei közé. Mind a fehér, mind pedig a kékszőlőknél fontos a törköly gyors feldolgozása, hiszen a levegő oxigéntartalma a legfinomabb aromákat képes tönkretenni. A vörösborok héjon erjesztése után tulajdonképpen kész cefrét viszünk a főzdébe, de a fehér szőlőfajták törkölyét még erjeszteni kell. A jobb főzdékben ezt irányítottan, fajélesztők segítségével, levegőtől elzárt térben […]
2017-03-30

Optimus kalandjai a csokis-boros kuglóffal

Régi családi ételeink mellett fedeztük fel a dédanyáink által is kedvelt desszertet, a csokis-boros kuglófot. Úgy találtuk, hogy a magas kakaótartalmú csokoládé, a légiesen könnyű tészta és az erdei gyümölcs öntet kiváló ízhatást eredményez zászlós borunkkal. Mi kipróbáltuk, kóstoljátok meg ti is bátran! Recept (10 adagra): 30 dkg Rama margarin, 30 dkg cukor, 6 db tojás, 2 db vaníliás cukor. Ezeket az összetevőket habosra felverjük, majd hozzákeverjük a következőket: 8 dkg étcsoki, 40 dkg liszt, 1 db sütőpor, 0,5 dkg kakaópor, 0,375 dkg fahéj (őrölt), 1,2 dl jó minőségű vörösbor Az egészet jól kikent kuglófformába öntjük és 45-60 percig sütjük. Ha kihűlt, vízgőzön felolvasztott étcsokoládéval bevonjuk a süteményt. Öntet: 50 dkg vegyes erdei gyümölcs, 0,5 liter jó minőségű vörösbor, 0,20 dkg cukor, 1/2 citrom reszelt héja, 0,05 dkg keményítő. Az öntetnek valót összeforraljuk, majd a keményítővel behúzzuk.
Írja meg kérdését vagy ajánlat kérését:
 

close-link
Bodri hírlevél
Íratkozzon fel hírlevelünkre és tudjon meg többet elsőként pályázati híreinkről, programjainkról és újdonságainkról.
FELIRATKOZOM
close-link
Bevásárlókosár
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0