Optimus Étterem | +36 74 67 67 00 | H-CS és V:12:00-22:00 , P-SZ: 12:00-24:00

Szállás

Pincészetünk a kezdetektől igyekszik felkészülni a minőségi vendéglátás iránt megnövekedett igényekre. A Bodri Birtokon jelenleg négy vendégház áll a turisták rendelkezésére összesen 27 szobával, 65 férőhellyel, zárt parkolóval.

A főépületben, az Optimus Étterem felett kétágyas szobáink vannak, melyek 2010-től fogadják a vendégeket. 2013-ban épült a tó melletti vendégházunk, mely kétágyas és nagyobb légterű családi szobákkal, valamint a földszinten egy hangulatos kandallót magában foglaló közösségi helyiséggel is rendelkezik. Mint szinte mindenütt az országban, itt is termálvíz fortyog a föld alatt: 400 méter mélyen 32 fokos vizet rejt a faluhelyi lösz. Az épületben így egy föld alatti kupolás római fürdőt építettünk ki jakuzzival és szaunával, mely folyamatosan az itt megszálló vendégeink rendelkezésére áll, hogy a mindennapi stressz nyomaitól megszabadulhassanak, és kipihenten, felfrissülve térhessenek vissza otthonaikba.

2015-ben készült el még további két vendégházunk, melyek szintén a faluhelyi rusztikus környezetbe illeszkedő épületek. A Csötönyi Vendégház a Nagypince szomszédságában, míg a Baranya Vendégház egy kicsit feljebb, a szőlősorok között kínál pihenési lehetőséget. Ezekben a vendégházakban egyágyas, két-három-négy és ötágyas, valamint akadálymentesített szobákat is létrehoztunk. A szobák a hagyományos népi stílusjegyeket ötvözik a korszerű technikai megoldásokkal. A bútorok, az ágyak több mint 200 éves restaurált történelmi darabok, míg a vendégházak négy csillagos felszerelési szinttel, wifivel, klímával, LED TV-vel rendelkeznek, egész évben kellemes kikapcsolódást biztosítva a pihenni vágyóknak. Baranya Vendégházunkban egy kétfős infra szauna is található, teraszáról pedig káprázatos panoráma tárul a vendégek elé, ahonnan belátni a teljes Bodri völgyet.

A Bodri birtok szomszédságában, a birtokot ölelő tó partján modern luxusapartmanok épültek, amelyekbe ősztől várjuk az első vendégeket. A házak saját napkollektorral és fúrt kúttal vannak ellátva, a falakon belül pedig „5 csillagos” kényelem várja az ideérkezőket.

A luxusapartmanok  üzemeltetése pincészetünk feladata, mely  remekül illeszkedik portfóliónkba, hiszen gyakorlatilag a kezdetek óta folyamatos a fejlesztő munka és a vendéglátó-kapacitás bővítése.

A borvidékeken egyre nagyobb szerepet kap a családi borturizmus, így fontos szempont számunkra, hogy a vendéglátás és a birtok infrastruktúrája is gyerekbarát legyen. Adottságaink ebből a szempontból is ideálisak. Az autós forgalomtól távoli, igazi természetes környezet, tóparttal, dombokkal, nagy terekkel optimális választás a családoknak. A tóba telepített halaknak köszönhetően a horgászat is remek program a birtokon. A gyerekek örömére nemrég játszóteret alakítottunk ki hintával, mászókával, csúszdával, valamint fából faragott puli kutyákkal, kisebb állatokkal, emellett éttermünkben kifejezetten az ő ízlésükhöz igazodó ételeket állítottunk össze. A gyermek étlapon aranyos színezőkkel, feladatokkal várjuk az óvodás, kisiskolás korosztályt.

Áraink

Kettő vagy többágyas elhelyezés

8.600-9.600 Ft/fő/éjszaka

Egyágyas elhelyezés

12.600-13.600 Ft/fő/éjszaka

Idegenforgalmi adó

400 Ft/fő/éj 

Külön fizetendő a helyszínen 18 éves kortól. Szobaáraink a reggelit tartalmazzák.