HÍREK, AKTUALITÁSOK

Már régóta vártuk a januárt, hiszen Klein Dávid egy év után újra Szekszárdra látogatott. A Bodri Pincészet által támogatott expedíciós hegymászó a 8091 méter magas Annapurna megmászásáról tartott fényképes élménybeszámolót január 18-án. Az Annapurna Dávid negyedik nyolcezres csúcsa volt, és a korábbiakhoz hasonlóan tiszta eszközökkel sikerült elérnie, azaz nem használt palackozott oxigént és nem vett igénybe magashegyi teherhordókat. Az Annapurnát technikailag a legnehezebb hegynek tartják a világon, rendkívül rosszak a halálozási arányai. Magasságához képest nagyon hideg, így nagy a fagysérülés veszélye, a világtól elzárt, nehéz megközelíteni, az útvonalon pedig sok a meredek és technikailag nehéz szakasz. Hírhedtté mégis leginkább a Célkereszt kuloár elnevezésű rész miatt vált,  melynek legmeredekebb alsó szakaszán hatalmas, szabadon függeszkedő jégtömeg fenyegeti a mászókat, a kuloárban felfelé haladva pedig időnként rettenetes erejű lavinák kialakulása jelent veszélyt. Az expedícióra a Himalája tavaszi – monszun előtti – mászószezonjában került sor Nepálban. Dávidnak az expedíció során a rendkívüli hideggel gyűlt meg leginkább a baja. Az akklimatizációs körök során épp úgy, mint a csúcsmászáskor. A fagysérüléstől jogosan félt, hiszen másokkal több ilyen eset is előfordult. Emellett nehéz volt a szokatlanul hosszú és feszült várakozás – a 11 napos alaptábori kényszerpihenő – a csúcstámadás előtt, amikor a kedvező időjárási ablakra várt. A […]

Október végén Urbán Petivel a szüretről beszélgettünk, és érintőlegesen szóba került az is, hogy borász szemmel nézve a tavalyi év nem volt kifejezetten könnyű időszak. Most újra összeültünk egy kis évjáratértékelőre, valamint megtudni mi történik jelenleg a pince falai között. A tavalyi évjárat kapcsán azt kell mondanom, hogy vegyes a kép. Ha az egész évet vesszük figyelembe és a napi középhőmérséklettel számolunk, akkor 2016 meleg év volt, de ez ennél összetettebb. Noha voltak szép meleg időszakok, kifejezetten extrém meleg nem volt. Inkább az őszi szárazabb, melegebb idő az, ami jóvá tette az évjáratot. Évközben is voltak melegebb időszakok, de ahogy említettük a múltkor is, a július vége – augusztus eleje nyárhoz képest kifejezetten csapadékos volt. Emellett ott volt az enyhébb tél, a hirtelen beköszöntő tavasz, valamint az áprilisi magas hőmérséklet. Összeségében talán 2004-et idézi nekem, de nem is annyira az évjárati sajátosságokban, sokkal inkább a borok stílusában. Mindazonáltal maradéktalanul elégedettek lehetünk, hiszen nagyon ránk fért már egy hasonló évjárat. A korai fajták küszködését is beleértve, sokkal szebben alakultak a borok, mint azt vártam. Már a friss borokkal is jó eredményeket tudtunk hozni, hiszen Rozi rozénk-kal két versenyen indultunk, és mindkettőn aranyérmet kaptunk. Ez visszaigazolás az évjáratra, miszerint lehetett jó rozékat […]

Ugyanazon a nyáron volt az esküvőtök, most pedig egyszerre születtek a kisbabáitok is. Utóbbi is tudatos tervezés volt? Milyen érzés volt megtudni, hogy egyszerre lesztek anyukák? Zsófi: Tavaly azzal viccelődtem, hogy bárcsak együtt lehetnénk kismamák is, miután egy évben lettünk feleségek. Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan teljesül a kérésem, főleg úgy, hogy hétre pontosan megegyezett a babáink fogantatási ideje. Orsi várandósságáról előbb tudomást szerzett a család minden tagja, mint az enyémről, úgyhogy én már korábban örülhettem –magamban- annak, hogy egyszerre vagyunk kismamák. Nagyon boldog vagyok, hogy így alakult. Az esküvőink évében Orsi sokat segített, hiszen nekik mindent előbb kellett elintézni a korábbi dátum miatt. Én a kezembe kaptam a telefonszámokat, címeket, már csak saját ötletekkel kellett kiegészítenem a nagy napot. A babáink születésekor szintén ez a szerep jutott nekünk. A trikrek egy hónappal előbb jöttek a világra, így begyakorolhattam az anyaság fortélyait, háromszorosan. Úgy gondolom, hogy egy Nagytestvérnek pont ez a feladata, hogy kitapossa a Kistestvére előtt a rögös utat. Orsi: Titkon én is vágytam rá, hogy Zsófival egyszerre legyünk kismamák. Nem sokkal azután, hogy mi közöltük a családdal a nagy hírt, Zsófiék meghívtak minket és a Bodri „nagyszülőket” egy szülinapi ünneplésre. Ezen a teljesen egyszerűnek induló […]

Tavaly már tervben volt az Annapurna megmászása. Miért választottad a Manaszlut helyette? Gyakorlati okai voltak a tervváltoztatásnak: az Annapurnán nem árt, ha vagyunk páran (a hegy nehéz és meredek, a nyom kitaposásához, a kötélrögzítéshez jó, ha nagyobb a csapat) és akkor úgy nézett ki, nem lesz az Annapurnán senki. A Manaszluval különben is szemeztem korábban, így nem esett nehezemre a váltás. Összefoglalnád néhány mondatban az Annapurna-expedíciót? A célom – a korábbiakhoz hasonlóan – a csúcs elérése volt tiszta eszközökkel, ami azt jelenti, hogy nem használtam palackozott oxigént és magashegyi teherhordókat. Az expedícióra a Himalája tavaszi – monszun előtti – mászószezonjában került sor Nepálban. A csúcsot 2016. május 1-én, 13:38-kor értem el. A körülmények messze nem voltak ideálisak: a csúcs felhőbe burkolódzott, késő volt (eredetileg 8 és 10 között szerettünk volna a csúcson állni), a legfelső, meredek szakaszokon nem voltak rögzített kötelek és rendkívül hideg volt. A csúcsot Jost német barátommal és mászótársammal együtt értük el. Velünk volt még Mario és Paszang. Mi négyen voltunk – azt hiszem – az utolsók a csúcson. Hosszú és veszélyes ereszkedés után, sötétedés előtt nem sokkal értük el a legfelső, 7300 méteres négyes táborunkat. Az Annapurnát technikailag a legnehezebb hegynek tartják a világon, rendkívül rosszak […]

Hogyan lett belőled hegymászó? Mesélnél a kezdetekről? Ki indított el az úton? Azt hiszem, világ életemben ez érdekelt… Gyerekként szerettem futni, szerettem fára mászni, szerettem csavarogni az erdőkben, dombok között, tábortüzet rakni. Amolyan romantikus lélek voltam (vagyok) a szó kicsit érdesebb értelmében. Viszont nem tudtam focizni (máig ügyetlen vagyok a labdával), és nem jöttek be a csapatsportok sem. Aztán kiderült, hogy létezik a hegymászás (a nővérem egy barátja, Csányi Karcsi valódi hegymászó volt), és azonnal beleszerettem ebbe a fura valamibe. Megvan benne minden: fizikai erőfeszítés, kaland, technikai és mentális kihívás, a természet: a szikla- és jégvilág egy fantasztikus közeg, egyéni felelősség és bajtársiasság. 1989-ben mentem el az alapfokú tanfolyamomra (13 évesen), és azóta töretlen a lelkesedésem. Minek hatására fordultál az expedíciós mászás felé? Ez egy természetes folyamat volt nálam. Kicsit olyan, mint a felnőtté válás. Mint minden hazai mászó akkoriban, én is természetes sziklán (nem műfalon) kezdtem, és persze elbűvölt. Jártuk a hazai „hegyeket”, erdőket stoppal, vonattal, busszal, sziklától szikláig csavarogtunk az országban. Aztán hamar rátaláltam a Tátrára. Jöttek az újabb tanfolyamok (nyári magashegyi, téli magashegyi) és a szép tátrai túrák. Az USA-ban megtanultam, hogy az európainál lehet vadabb is egy vadon és lehet, hogy nem érek ki egy órán […]