2017-01-16
Ugyanazon a nyáron volt az esküvőtök, most pedig egyszerre születtek a kisbabáitok is. Utóbbi is tudatos tervezés volt? Milyen érzés volt megtudni, hogy egyszerre lesztek anyukák? Zsófi: Tavaly azzal viccelődtem, hogy bárcsak együtt lehetnénk kismamák is, miután egy évben lettünk feleségek. Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan teljesül a kérésem, főleg úgy, hogy hétre pontosan megegyezett a babáink fogantatási ideje. Orsi várandósságáról előbb tudomást szerzett a család minden tagja, mint az enyémről, úgyhogy én már korábban örülhettem –magamban- annak, hogy egyszerre vagyunk kismamák. Nagyon boldog vagyok, hogy így alakult. Az esküvőink évében Orsi sokat segített, hiszen nekik mindent előbb kellett elintézni a korábbi dátum miatt. Én a kezembe kaptam a telefonszámokat, címeket, már csak saját ötletekkel kellett kiegészítenem a nagy napot. A babáink születésekor szintén ez a szerep jutott nekünk. A trikrek egy hónappal előbb jöttek a világra, így begyakorolhattam az anyaság fortélyait, háromszorosan. Úgy gondolom, hogy egy Nagytestvérnek pont ez a feladata, hogy kitapossa a Kistestvére előtt a rögös utat. Orsi: Titkon én is vágytam rá, hogy Zsófival egyszerre legyünk kismamák. Nem sokkal azután, hogy mi közöltük a családdal a nagy hírt, Zsófiék meghívtak minket és a Bodri „nagyszülőket” egy szülinapi ünneplésre. Ezen a teljesen egyszerűnek induló […]












